25 év lemaradást kell most pótolnunk 

Manapság az írás és olvasás alapkésségnek számít, amely nélkül már nem lehet boldogulni az életben. Sajnos azonban, akadnak olyan emberek, akiknek gyermekkorukban nem volt lehetőségük megtanulni ezeket a létfontosságú készségeket. A Dorkász Szolgálat, a kárpátaljai menekülteknek kialakított Befogadóközpontjában a gyermekek mellett a felnőtteknek is biztosít lehetőséget a fejlődésre. 

Krisztina, a házkoordinátori munkája mellett a menekült asszonyok írás és olvasás oktatásával is foglalkozik. Ő mesélt nekünk a felnőttek oktatásáról. 

Mikor kezdted el írni és olvasni tanítani az édesanyákat? 

„Én idén áprilisban kezdtem az asszonyok oktatását. Korábban már volt hasonló próbálkozás egy másik munkatárs részéről, azonban ő nem tudta tovább folytatni a munkát, én pedig nem szerettem volna veszni hagyni ezt a kezdeményezést. Úgy érzem óriási szükség van arra, hogy a felnőtteket is oktassuk. Az első órák alkalmával 11-12 fő is eljött, azonban idővel lemorzsolódtak. Sokan elköltöztek, volt olyan is, aki feladta, és sajnos volt egy anyuka, aki elhunyt.” 

„Igazából nem az számít hányan vagyunk egy csoportban. Ha már egy anyuka eljön az órára, én akkor is megtartom neki az oktatást és foglalkozom vele.”  

Hogy zajlik egy tanóra? Milyen tapasztalataid vannak? 

„Heti két alkalmat tartunk. Az első órákon a ceruza és toll fogását is gyakoroltuk, hiszen a finommotorika nem alakult ki még náluk. Utána a betűk formázását gyakoroltuk. Egyelőre az írásra fókuszálunk.  25 év lemaradást kell pótolnunk, ami nem megy olyan gyorsan.” 

„Akik viszont a csoportban maradtak, azok nagyon ügyesek! Megtanultak a vonalra írni, és egybekötik a betűket. Néhány hónap alatt ez kiemelkedő teljesítmény. Három édesanya már itt tanult meg írni.” 

„Ezeket az asszonyokat gyermekkorukban dolgozni vitték a szüleik, így nem jártak iskolába. Mostanra, már ők is belátják, hogy nélkülözhetetlen az írás és olvasás tudás. 

A tanévzárón a gyerekek mellett, az édesanyákat teljesítményét is megemlítették. Láttam rajtuk, hogy jól esett nekik az elismerés. Egy apróság ugyan, de büszkék voltak az elért eredményeikre. Ez főként az Ő érdemük hiszen, ha otthon nem gyakorolják az írást, akkor nem tanultak volna meg írni.” 

Krisztina mellett a legszorgalmasabb diákoktól is érdeklődtünk, hogy hogyan érzik magukat az órákon. Az egyik édesanya, már a kezdetektől járt az órákra és büszkén mesélte, hogy ez idő alatt mennyi mindenben fejlődött. 

Mennyire tudtál írni és olvasni mielőtt elkezdtétek az órákat?  

„Úgy kezdtem itt az iskolát, hogy szinte alig ismertem néhány betűt. Csak a nevemet tudtam leírni, azt is ukránul. Ukrajnában csak negyedik osztályig tanultam. Nehéz volt a családi helyzetünk, így mikor még iskolás voltam, akkor is sokszor hiányoztam. Olvasni pedig egyáltalán nem tudtam, emiatt itt Debrecenben a tájékozódás is problémás volt, az embereket kellett kérdezgetnem mi merre van.” 

Hogy érzed miben fejlődtél leginkább? 

„Már ismerem az összes magyar betűt, és megtanultam folyamatosan magyarul írni. A gyakorlásnak köszönhetően pedig egyre szebben megy az írás. Az olvasást még gyakorolnom kell, betűzni tudom a szavakat, de még a fejemben nehezebben tudom összerakni, ilyenkor a nagylányom segít.  

A Bibliát próbáltam olvasgatni, lebetűztem a szavakat, de még nehezen megy az, hogy összeolvassam a őket. Reménykedek benne, hogy az olvasás is hamarosan menni fog. Kriszti sokat segít nekünk, nem hagyja, hogy feladjuk. Tudom, hogy minél többet gyakorlok, annál közelebb leszek a célomhoz, hogy megtanuljak olvasni.” 

Szeptember 8-a az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja.  Közösen segíthetünk azoknak az embereknek, akiknek gyermekkorukban nem volt lehetőségük megtanulni írni és olvasni.  

Szeretnénk folytatni a küldetésünket és eljutni oda, hogy megtanuljanak olvasni is a felnőttek. Segíts nekünk ebben!