Harcok a csatamezőn túl: A menekült gyermekekben dúló mentális küzdelmek 

Bánat és mindent átható félelem. A kárpátaljai menekültekben hasonló érzések kavaroghattak, mikor bezárták az otthonuk ajtaját és útnak indultak az ismeretlenbe. Egy gyermek viszont, nem tudja mi miért történik. Ő csak azt látja, hogy a családja széthullik, a barátaival többé nem találkozhat és hogy ettől a pillanattól fogva minden más lesz. 

 Életre szóló sebeket hordoznak a kárpátaljai menekült gyerekek 

A Befogadóközpontban élő menekült fiatalok több mint 2 éve a bizonytalanság állapotában élnek, melynek következtében fokozottan ki vannak téve a mentális és lelki terhelésnek.

Az otthon, ami egykoron a biztonságot jelentette ezeknek a gyerekeknek, mára csak ez emlékeikben él tovább.  Az otthonukkal együtt a család egy darabját is elveszítették. A nagyszüleiktől, a barátaiktól és a kiskedvenceiktől is határozatlan időre el kellett köszönniük. Gondolj csak bele, talán az a búcsú ölelés volt az utolsó, amit a gyerekek a nagyszüleiktől kaptak.  

Ezeket a történeteket hallva ráeszmélünk, hogy erre senki nem tud felkészülni, főleg egy gyermek nem. A menekülés során a vészjósló sziréna hangja mai napig ott cseng a gyerekek fülében. A traumák sora következtében néhány fiatalnál a poszttraumás stressz zavar tünetei is jelentkeztek. Például a szorongás, az alvás- és koncentrációszavar, a lelassultság vagy izgatottság, a felhangoltság, a melankólia, vagy az izomfeszültség. 

 Szavak nélkül is kommunikálnak

Az alkotásaikban felfedezhető az átmenetiség motívuma. Talajt jellemzően nem rajzolnak a házak alá. Akadt olyan gyermek, aki vizet rajzolt talajnak, ami szintén jelképezheti az instabilitást. 

Józsika az egyik pszichológiai foglalkozáson egy levegőben szálló autót rajzolt, amit lufik repítettek. Ebben a különleges járműben utazott az egész családja. Az itt élő rokonai és a Kárpátalján lakó nagymája is, aki nagyon hiányzik neki. Rajzolás közben azt is hozzátette a kisfiú, hogy nem tudja hová megy az autó, csak azt reméli, hogy nem zuhannak le. 

“Mivel autóval ritkán utaznak, így ebben az esetben, az alkotás inkább azt szimbolizálja, hogy nagyon bizonytalan helyzetben van a rajzot készítő kisfiú. Az autó haladási iránya is rendkívűl sokat elárul, hiszen visszafelé repülnek. Ez a múltba tekintés jelképe, amikor még minden biztosabb volt.”- emelte ki Kissné Péter Hanna, a Dorkász pszichológusa. 

Fény az alagút végén 

Ami erőt ad nekik, az a közösség, a család, a barátok, és a velük foglalkozó munkatársak törődése, visszajelzése. A Dorkász Befogadóközpontjában élő kárpátaljai menekültek szerencsések, mivel rokonokkal érkeztek hozzánk, így a közösség megtartó ereje enyhíti a bizonytalanságot, hiszen nem kell egyedül sodródniuk egy idegen országban. Továbbá a gyerekek számára a mindennapi oktatás állandósága, a barátokkal, tanárokkal töltött idő és a fejlesztések mérhetetlen segítséget jelentenek. 

Idegen helyen, idegen országban, idegen szokások között élnek, mely hatására csökkenhet az önbizalmuk, de nagy segítség számukra, hogy lehetőségük van részt venni mentálhigiénés és pszichológiai foglalkozásokon. 

A menekültmisszió, több mint egy átmeneti menedék a bajbajutottak számára. Kulcsfontosságú, hogy a mentális segítségnyújtásra is hangsúlyt fektessünk, főleg a gyerekek esetében. Az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával együttműködve a célunk, hogy a Befogadóközpontban élő kárpátaljai menekült fiatalok feldolgozhassák a traumáikat. A Te segítségedre is szükség van ebben a küldetésben! Támogasd online adományoddal a projektünket!   

Egy menekült napi ellátása 13000 ft.