Bármikor jöhet egy roham

A 17 éves Annabella családjával több mint egy éve él a Dorkász Befogadóközpontjában. A fiatal menekült lány fél éves kora óta súlyos epilepsziával küzd, az utóbbi évek traumái pedig csak rontottak az állapotán. Jelenleg a nyugodt, biztonságos környezet, illetve az UNICEF által biztosított rendszeres pszichológiai foglalkozások, amik segítenek neki abban, hogy megbirkózzon ezzel az életre szóló betegséggel.

Kárpátaljai menekültként kihívásokkal teli volt az út Debrecenig

A háború kitörését követően a négytagú család Tatabányán élt egy albérletben. Az életük rendeződni látszódott, a család férfi tagjai munkát vállaltak, Annabella pedig egy speciális iskolában tanult. Egyik napról a másikra viszont minden megváltozott. A főbérlőjük eladta a házat, amelyben új otthonra találtak. A lány édesanyja minden erejével azon volt, hogy mihamarabb egy másik albérletet találjon a városban, azonban mindhiába, csak falakba ütközött.

„Nem olyan könnyű találni albérletet, általában 1-2 fő részére adnak ki lakásokat. Családoknak már nem szívesen, főleg, ha az egyik gyermekük tartósan beteg” – a lány édesanyja így emlékezett vissza erre a nehéz időszakra. Végső elkeseredésében az ismerőseihez fordult, ők ajánlották neki a Dorkász Szolgálat Befogadóközpontját. A család ekkor döntötte el, hogy itt, Debrecenben kezdenek új életet.

Segítség a mindennapokban

Annabellának hat hónapos kora óta epilepsziás rohamai vannak, a folyamatos rohamok miatt jelentős visszamaradások jelentek meg nála értelmileg és szociálisan, emiatt pedig speciális oktatásra szorul. Amikor a Befogadóközpontba érkeztek, nem volt kérdés, a fiatal lánynak segítség kell. Hanna néni, a pszichológus munkatársunk már a beköltözésük másnapján megismerkedett a családdal, azóta pedig kialakult köztük egy bizalmi viszony. Heti három alkalommal speciális fejlesztő foglalkozásokat tart a fiatal lány számára.

Hétfő, szerda és péntek.  Ezeken a napokon Annabella korábban kipattan az ágyból és serényen elkezd készülődni azért, hogy időben odaérjen a foglalkozásokra. A házi feladataira még utoljára rápillant, majd gondosan elpakolja a táskájába úgy, ahogy egy átlagos kisdiák.  

„Szörnyű érzés az, mikor csak nézed, hogy kezdődik egy roham, és nem tudsz mit tenni, csak várod, hogy vége legyen.” – Szívszorító volt hallgatni, ahogyan az édesanya mesélt a betegségről.

Annabella teljesen kimarad a közösségi életből, hiszen bármikor jöhet egy roham, ezért 24 órás otthoni felügyeletre szorul. Ez a heti néhány alkalom rendkívül sokat jelent a fiatal lány számára, mivel ilyenkor kiszakadhat a négy fal közül, és a családtagjain kívül más emberekkel is találkozhat.

Apró, látható fejlődések

„Az első néhány alkalommal az anyukája kísérte el a foglalkozásokra, azonban mára már egyedül jön. Látom rajta, hogy örömmel érkezik, majd, mikor vége az órának, mindig megkérdezi, mikor jöhet legközelebb.” – számolt be Kissné Péter Hanna, a Dorkász Befogadóközpont pszichológusa.

A változás ugyan lassú, azonban már látható néhány reménysugár. Magabiztosabban kezd neki a feladatoknak, és már vannak saját ötletei is, hogy miket fog rajzolni. A csendes mindennapjaiban van egy rendszeres alkalom, amit várhat és amire készülhet, ahol fejlődik a feladattudata, és megtapasztalja, hogy milyen sok mindenre képes. 

Ha TE is szívesen követnéd a projektünket, és megismernéd a nálunk élő menekültek megható történeteit, subscribe havi hírlevelünkre!